A szerelem tündérei (Vile
ljubavi)
A tücskök zenéjével
kopogok,
nevét nem emlitem
csak hallgatok,
sorsával kinlódok,
bájos arcát megsimitom.
Vajon gondolta e hogy
jövök
csendben, a homlokomon,
verejtékkel, megtorpanva
nagy kivánsággal feléje
nézve
hihetetlen az idő
szűkes helye.
Velem, nála, kebleiben
tegnap vagy holnap,
nem is tudom,
görcsben a mosoly
de e sorokat
csak neki irom.
Hangjával a forro
nyárral,
s mindennel ami szép
eltűnnek egy éjszakával,
ébredéskor, egyedül
maradva.
Őt keresve megizzadva,
könyvem betűit lapozva
melyek az utam irányát
megmutatva,
nagyban hogy mindenki
lássa.
Igen, köszönetet mondanék
mindenért, egy kedves
mosolyért,
de nem árulom el nevét,
aki most is velem
volt,
levelemet várja,
éjféli harangszóval,
szivet küldtem, s
várt türelmetlenül
hiszen ő is akár
én, ábrándozunk
kalandjainkról –
éhesen, egyedül.
Više o knjizi:
